Ízek • Borok • Találkozások elnevezéssel egyedülálló országos kezdeményezést indított szeptemberben az iFood Élelmiszer Klaszter együttműködve a Kislépték Egyesülettel, valamint a Balatonboglári Borvidékkel. A programsorozat első állomása a Miénk a város fesztivál, amelynek nulladik napján öt kaposvári étteremben és egy cukrászdában lehet megkóstolni a különleges kínálatot, amely minden esetben egy élelmiszer feldolgozó klaszter tag zászlóshajó termékéből, egy-egy borász boraiból és egy-egy kistermelő termékeiből áll össze.

A cél egy olyan gasztronómiai kínálat létrehozása volt, ahol a vendégek egy helyi alapanyagokból kialakított menüsort kóstolhatnak meg – erről beszélt Szommerné Egyed Linda a iFood Élelmiszer Klaszter elnöke. „Nagyon fontos, hogy a fogyasztók minél szélesebb körben megismerjék a helyi élelmiszerfeldolgozók és a kistermelők termékeit. A borászok ebben már előrébb járnak, szeretnénk, ha most a cégek és a termelők is meg tudnák mutatni az arcukat és azokat a minőségi termékeket, amelyek a régióban születnek.”

Podmaniczky Péter a Balatonboglári Borvidék elnöke hangsúlyozta: a cél, hogy a fogyasztók ne csak egy boroscímkét lássanak, hanem megértsék a borok sztoriját, többet megtudjanak a fajtáról, a termőhelyről és a termelőről. „Kaposvár egy karnyújtásnyira van a Balatonboglári Borvidéktől, így szeretnénk, ha minél többen megismernék a kiváló borokat, ezért is csatlakoztunk a kezdeményezéshez. Az egyik legjobb és legsokszínűbb borvidékről van szó, ahol kiváló pezsgők, könnyű és tartalmas fehérborok, valamint csodálatos gyümölcsös vörösborok is készülnek.”

Vrancsik Tibor a Kislépték Egyesület képviseletében pedig kiemelte, az eseménnyel is támogatják a rövid élelmiszer-ellátási láncok népszerűsítését. „Azon dolgozunk, hogy a kistermelők által előállított élelmiszerek helyben, vagy minél kevesebb közvetítővel jussanak el a fogyasztóhoz. Az Ízek • Borok • Találkozások elnevezésű programsorozatban mindez megvalósul.” Pintér Rómeó Kaposvár alpolgármestere pedig úgy fogalmazott: a program összehangban van Kaposvár gazdasági, környezetvédelmi célkitűzéseivel és támogatja az Egészséges Kaposvár 2030 Programot is.